Bozsogi Attila (1932–2023) életét a művészetek, főként a zene és az irodalom ölelte körbe.

Édesanyja kuláklistára került, édesapját osztályidegennek minősítették.

„A lakásunkban ott volt a zongora, amire kilencéves koromig rá sem néztem, tudomásul vettem, hogy létezik, de nem érdekelt” – írta Bozsogi Attila. Édesanyja azonban elvitte egy zenetanárhoz. Az ügyes fiú gyorsan megtanult zongorázni, miközben a torna volt a kedvenc tantárgya. A gimnáziumi évei alatt Tarjányi László testnevelő tanár irányításával több versenyt is nyert a makói tornász csapattal.

Bozsogi Attila első zenekarát még 1953-ban alapította, majd a gimnáziumi tanulmányai alatt is volt együttese. 17 évesen, harmadikos gimnazistaként nyolc hónapra bekerült Fátyol Misi zenekarába és a makói Korona Szállóban zenélt a híres prímással. „Fátyol Misi zenekarában tanultam meg, hogy egy zenésznek nem válik hátrányává, ha tud muzsikálni.
Ebben a zenekarban váltam ’tolvajjá’, aki minden nálam rosszabb, vagy jobb zenésztől igyekezett mindent megtanulni, ellopni, amivel tudásom csiszolhattam, és amivel rutinra tehettem szert.”

Bozsogi Attila aktív éveiben játszott Makón és a környező települések vendéglőiben, de az országban másutt is. Oktatott zenét, hétvégente pedig lakodalmakon húzta a talpalávalót. Kedvenc hangszere előbb egy 96 basszusos harmonika volt, majd ahogy egyre jobban játszott rajta, váltott a 120 basszusosra. Ez a hangszer végig kísérte életét. A hivatásos B-kategóriájú vizsgát is letette. Bozsogi Attila számára a zene mellett, az idő múlásával az önkifejezés egyik nagyon fontos formája az írás lett. Megfogalmazott tanulmányokat, visszaemlékezéseket és főleg verseket. Több kötetet töltenek meg versei, írásai. 2024-ben emlékpadon réztáblát avattak tiszteletére. Bozsogi Attila hagyatékát a múzeum őrzi.