Maros-part turisztikai attrakciói

A Maros folyó az évszázadok során, történelmileg is fontos szerepet játszott a város lakóinak életében. Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően pedig a Maros-part egyre nagyobb jelentőségre tesz szert Makó idegenforgalmában, turisztikai vonzerejében. Az aktív kikapcsolódást kedvelők páratlan természeti környezetben tölthetik el tartalmasan a szabadidejüket. A Lombkorona-sétány valamint a Maros kalandpart attrakciói, illetve az Apátfalva irányába […]

Részletek

Makovecz túra

A Makovecz-túra Makó belvárosában, szakképzett vezetővel kísért városismereti séta, mely a település történetének megismertetése mellett elsősorban a Makovecz Imre, Kossuth-díjas építész és tanítványai által tervezett épületek, közterek bemutatását szolgálja. A program gyalogosan, kerékpáron vagy lovaskocsival is végigjárható. Korosztálytól függetlenül, akár helyieknek is, de főként a városba látogató turisták számára ajánlott. A túra hiánypótló jellegű, hiszen […]

Részletek

Makói Nemzetközi Hagymafesztivál

A város egyik legjelentősebb, évente megrendezésre kerülő háromnapos rendezvénysorozata, melyet 1991 óta rendeznek meg, szeptember második hétvégéjén. A rendezvény szervezője a Hagyma Terméktanács. Eredetileg a hagymafesztivál a hagyma ünneplése miatt jött létre, a szakmaiság kiemelésével és a hagyma felvirágoztatásának igényével, 1996-tól a szervezők erősítették a rendezvény fesztivál-kavalkád jellegét. A szakmai programokat az első napra tették, […]

Részletek

„Makó belváros” történeti épületei

Makó különleges, mediterrán hangulatú település, egy ékszerdoboz a Dél-Alföldön. Vonzerejét, sajátos báját a belvárosban található, különböző stílusjegyeket magukon viselő történeti épületek adják. A barokk, a klasszicizmus, a romantika, illetve a modernizmus sokszínű kavalkádja határozza meg a városképet, melynek szerves részét képezik az 1700-as évek közepe/vége óta létrehozott impozáns épületek. Nemcsak az épületek külleme, hanem azok […]

Részletek