A néprajzi kutatás elmúlt 130 évében a pásztorkodás, az „ősfoglalkozások” iránti érdeklődés folyamatosnak mondható. Kutatóink az állattartás történeti-néprajzi vizsgálata mellett a Herman Ottó által felfedezett „pásztorművészet” stílusvizsgálatában az egyéniségkutatás módszereit is használva jutottak el a díszítőművészet pásztor egyéniségeinek bemutatásáig.

A Dél-Alföldön, így Makó vonzáskörzetében a pásztorkultúra és juhtartás évszázadok óta él. A 20. század történelmi krízisei és korszakváltásai nehezítették a hagyományos juhászatok létét, de nem tudták megszüntetni azt, majd a rendszerváltozás utáni időszakban újabb lendületet kapott ez a fajta gazdálkodási mód és a mai napig juhászcsaládok nemzedékei, leszármazottjai élnek a juhtenyésztésből. A juhászok haszna a gyapjúból, tejből és annak feldolgozásából, a húsból, tenyészállat tenyésztésből és bárányeladásból állt, ez manapság főleg az utóbbi kettőre korlátozódott. A környékbeli juhászok a cigája fajtát tenyésztették nagy tejhozama miatt, így sokat tettek a fajta megmaradásáért. A juhtej feldolgozásából már kevesen élnek, ha igen, saját családi vállalkozásban a feldolgozás után az értékesítést is saját maguk oldják meg országos gasztronómiai, mezőgazdasági kiállításokra és fesztiválokra járva.

A pásztor nemzedékek mai napig – bár megfogyatkozva -, de itt vannak köztünk.

Dani István (1958) makói juhász

Dani János György (1957) bogárzói juhász

Dantesz József (1930) hódmezővásárhelyi juhász

Kovács József (1941) csanádpalotai juhász

Nádudvari Károly (1937 – 2017) csanádpalotai juhász

Szabó József (1923 – 1989) makói juhász

Szikszai István Lajos (1959) csanádpalotai juhász

Szikszai Balázs István (1995) csanádpalotai juhász