A József Attila Múzeum szabadtéri, néprajzi kiállításának egyik egysége az asztalosműhely. A 19. század végén 20. század elején Makón többféle faipar virágzott. Voltak kocsikészítők, bognárok, közülük kerültek ki a híres talicskakészítők. Voltak kádárok, kotárkákat és sárkányos kapukat felállító ácsok, bútorfestő asztalosok, épületasztalosok. A mesterségeket a polgárosodó parasztság igényei lendítették fel. Az alapanyagot a Maroson úsztatták le Erdélyből, főleg fenyőfát. Az iparosok a folyó menti rakodóhelyen, vagy a városi telepen vásárolták meg a fát. A festett bútorok virágkora az 1830-as évektől az 1850-es évekig tartott. A századfordulón már más igényeket kellett kielégíteniük az asztalosoknak. Erre az időszakra tehető a múzeumban található műhely megalapítása is. Papós Antal (1886-1964) feleségül vette Jenei Erzsébetet az első világháborúban életét vesztett Szilágyi Sándor ácsmester özvegyét. Az 1908-tól működő asztalos műhelyét is ekkor telepítette Újvárosra a Vásárhelyi u. 42/B (régebben 18.) számú házba. Papós Antal szakmáját szerető, széles látókörű mester volt, aki a hagyományos kézműves technikával, a kor igényeinek megfelelő bútorokat, ajtókat, ablakokat készített. A mesterséget kitanulta nevelt fia, Szilágyi Sándor is és 2000-ig működött a műhely. Értékes, az országban is egyedülálló a 130 darabból álló profilgyalu a mester betűjelével ellátva. A gyaluk megfelelő elhelyezésére saját maga készített a különböző profilok kialakításával tároló szekrényt. A mester a munkafolyamatok gépesítésére az 1900-as évek elejétől származó vésőfaragógépet használta. A falon fotók, tervrajzok a bútorokhoz, a kapukhoz, a nagygyalupad, és az ajtó felett az óra, amely mindig jelezte az idő múlását.