A hambár, mint mezőgazdasági melléképület általánosan elterjedt volt a Dél -Alföldön, így Makón is. Elhelyezkedése a telken, mindig az udvar hosszában történt. Az ajtaja a lakóház középső helyiségével, a konyhával (korábban a pitvarral) szembe nézett, a közte elterülő részt udvarnak hívták. Téglapillérekre helyezték a talpgerendákat, erre fektették az un. keresztgerendákat, melyen feküdt a deszka padlózat. Előbb tuskóról, majd kis grádicsról lehetett megközelíteni a középső részt. Jobbra és balra kiemelhető, nútolt zsilipdeszkával különítették el a rekeszeket, kettő v. négyfelé. A hambár ajtaja jól zárható volt és kulcsát egykor a gazda magánál tartotta. A hambárok általában patics falúak voltak, majd a 20. század első felében módosabb gazdáknál megjelent a deszka hambár. Ezeket belülről fehérre meszelték (fertőtlenítés céljából) kívül hézagjait sárral töltötték ki. Ezekben az építményekben, hajdanán szemes terményeket (búzát, árpát és zabot) tartottak. Gyakran előfordult, hogy magasabb tégla lábazatra helyezték a hambárt, a tetőt hátrafelé meghosszabbították, és sertések tartására kiválóan alkalmas ól és akollal bővítették ki. A hambárok később, a mezőgazdasági tevékenység gyökeres átalakulásával elvesztették eredeti jelentőségüket.

A makói skanzenben felállított deszka hambárt Hevesi Ferenc Justh Gyula utcai lakos adományozta a múzeumnak. Elmondása szerint még a nagyapja építtette. Datálva van a hambár, az ajtófélfába van belevésve az 1856-os év.