Kesztner Zoltán(Rahó, 1875. – Makó, 1942. január 22.) makói villanytelep igazgatója, József Attila makói évei alatt egyik barátja.

„Kesztner Zoltán bátyám fogadja szeretetem jeléül. Makó, 1922. december 19. József Attila”. Ez a dedikáció olvasható József Attila a Szépség koldusa című verseskötetének egyik példányában.

Az elektromérnök, aki a Ganz és Társa Villamossági Rt.-nél volt pályakezdő, irányította a pozsonyi villamosvasút építését, majd igazgatóhelyettesként vezette ezt a társaságot huszonhárom évesen. Dolgozott Moszkvában, Olaszországban, részt vett Egyiptomban az asszuáni vízműtelep építésében, aztán 1912-ben Makóra került, ahol nyugdíjazásáig a villanytelep vezetője volt. A Liget utca 3. alatti telepen három „kristályderekú gép”, azaz egyenként százezer watt teljesítményű, szenes kazán által működtetett berendezés szolgáltatta az áramot. Az udvaron gyümölcsfák, betonkád, virágoskert.

A házigazdát mint fontos beosztásban lévő személyt 1918-ban beválasztották a helyi nemzeti tanácsba, de Kesztner, ezt a fajta feszültséget nem nagyon bírta. Egy évvel később már nem vállalt politikai szerepet. A visszaemlékezések szerint különc, játékos, filozófikus ember volt, ellensége minden sablonnak, doktrínának. Szenvedélyes sakkozó, kedvtelésből iparművésszé képezte magát, kocsmázott, művészeket látott vendégül a házában, és a házvezetőnőt családtagként kezelte. Ha nem volt más dolga, kora reggeltől késő estig, illetve az utcán, sétálás közben is olvasott, nagy könyvtárat gyűjtött. A mérnök a verselő gimnazistát felnőttként kezelte, szívesen sakkozott vele. A költő 1929-ben azt vallotta, addigi életének, és talán annak is, ami még hátravan, legboldogabb éve „a makói villanytelep cseresznyefáinak árnyékában telt”.