Általános festői igazságokat keres, a teljességet kívánja megragadni, így a metafizikus látásmód is hatással van rá. Munkáira a rendkívüli igényesség és műgond jellemző. Filozofikus mélységű, töprengő egyéniség, egész életét átszővi a visszatartottság.

1902. december 27-én a dunántúli Pusztaalmás-Naszályon másodszülött fiúként jött a világra, nyolcéves, amikor Budapestre költözik a család. 1921-ben érettségizett, 1925-ben tanári oklevelet szerzett a Képzőművészeti Főiskolán. Csók István tanítványa volt. A Szinyei társaság ösztöndíjával 1927-28-ban fél évet Párizsban töltött. 1928-ban és 1930-ban az Ernst Múzeumban szerepel munkáival. A Vörös kalapos nő című alkotását Szinyei-díjjal tüntették ki.

Kislány babával című képét 1929-ben Párizsban festette, a budapesti déli vasúti összekötő híd (1932), a Párkák (1933), Gyöngysoros hölgy (1935) a Nemzeti Galériába került. 1938-ban tanári állást vállalt, így került Makóra a Csanád Vezér Gimnáziumba rajztanárként, 1954-ig marad a városban.

14 évig dolgozott Makón, heti hat napot az ifjúsággal és vasárnaponként festett. Előadásokat tartott a népművelésben, szakfelügyelő volt néhány évig, tanított a dolgozók gimnáziumában, tanulmányt írt Csanád képzőművészetéről. Itt festette a Tanárok (1946), az Önarckép (1953), a Kötéltáncos (1948) című képeit. Körülbelül százötven kép jelenti az életművét, Budapestre helyezik 1954-ben és a tanári munkát folytatja közben üzleti grafikák készítésével is foglalkozik. Makón első önálló kiállítása 1975-ben volt a városi könyvtárban, születésének 100. évfordulóján emléktáblát helyeztek el a gimnázium falán és a József Attila Múzeumban emlékkiállítást rendeztek, amelyen leánya Lehelné Ecsődi Judit is részt vett.