Makói olimpikonok tevékenysége

Makó város életében a sportot, csak a legutolsó években kezdték a tudatosan ápolt közösségi értékek között számon tartani. Szinte minden makóit érint, hiszen sokan sportolnak versenyszinten és amatőrként, illetve részt vesznek a tömegsport rendezvényeken. A sportolók kiemelkedő eredménye az olimpián való jelenlét. Makó eddig három olimpikont adott Magyarországnak: Erdei János, Szabó Lászlót és Pigniczki Krisztinát. […]

Részletek

Makói lovassport

Makón a szervezett sport célú lovas tevékenység megkezdése az 1960-as évekre tehető. Az Úttörő Termelő Szövetkezetben, illetve a Makói Méntelepen díjugratás és fogathajtás szakágakban képviseltették magukat a versenyzők megyei, regionális és országos versenyeken. A lovassport a szövetkezetben átszervezés és gazdasági okok miatt 1989-ben megszűnt. Néhány év szünet után, lovas barátok újra élesztették a lovas életet […]

Részletek

Makói Futball Club 2004–2011-ig tartó időszaka

A makói Futball Club 1989-ben alakult meg azzal a céllal, hogy az önállóvá vált labdarúgást stabil működési alapokra helyezve, minél sikeresebben szerepeljen. A csapat folyamatos munkával a megyei I. osztályból (országos 5. osztály) 2004-ben az országos bajnokság másodosztályába jutott. A csapat 2008-2009-es évadban, a harmadik helyet szerezte meg és így bronzérmes lett. A csapat ebben […]

Részletek

Makó sportja képekben a kezdetektől napjainkig című könyv és az azt kiegészítő, www.makosportja.hu weboldal

A könyv és a weboldal Makó város sportéletét mutatja be fotókon az 1900-as évek elejétől napjainkig. A kiadvány és a honlap mindenképpen hiánypótló, mely a város sporttörténetét kutatóknak adhat fényképes kiegészítést a múzeumi és levéltári írásos források mellé. A könyv és a weboldal anyaga makói sportolók, a Makói Levéltár, a Sportmúzeum, és sportbarátok gyűjteményeiből került […]

Részletek

Makó Budo Klub tevékenysége a rendszerváltástól napjainkig

A Makó Budo Klub 1989 júniusában alakult meg. Három alapító szakosztálya az aikido, a karatedo koshinkán és a kick-boksz. Az egyesület ötlete már a ’80-as évek közepétől benne volt több egykori birkozó, valamint küzdősportot gyakorló beszélgetéseibe. Az alapötlet az volt, hogy a Makón működő küzdősportokat egy szervezetbe, egy sportegyesületbe tömörítse. Az MSVSE tömegsport szakosztályának karate […]

Részletek